Építkezést bekamerázni? Minek?
Amikor átvettük a díjat az Írisz IP kamerás rendszerünkért, sokan megkérdezték, hogy tulajdonképpen mire is jó ez.
Sok dolgot elmondtunk (távoli nyomonkövetés, dokumentálás, referencia, promóciós film, biztonságtechnika, stb), és "az élet" folyamatosan hozza azokat az eseteket, amik bizonyítják az igazunkat.
Most például a dokumentálás témakörében.
Történt ugyanis, hogy egyik ismerősöm tavaly egy szép újépítésű tárasházba költözött. Örült is nagyon, meg persze minden másik lakó is az új lakásnak.
A környék szépen fejlődik, így elkezdték a szomszédos telken is az építkezést egy mélygarázzsal.
Aminek hatására úgy megrepedt néhány fal az alig egy éves házon, hogy már a csempék potyognak.
Ok, ok, de hol jön itt a képbe a kamerás megfigyelés?
Akár két helyen is:
Egyrészt egy korrekt kivitelezőnek (vagy éppen a beruházónak) érdeke a kamerás megfigyelés, mert az alvállalkozóit (akikből jó sok van ugye) így tudja követni és kordában tartani.
A kamerás megfigyelés remekül alkalmas arra, hogy a szerkezetépítés vagy éppen a bontás során történteket pontosan rögzítsük.
Pont akkor, amikor ugye a legveszélyesebb munkák nagyrésze zajlik...
Ha a megfigyelést a generálkivielező vagy a beruházó teszi meg, akkor minden esetleges problémás ügyben van egy nagyon jó dolog a kezükben: a fényképek sokat tudnak segíteni a tisztázásban. Csökken a tere az egymásra mutogatásnak.
Másrészről a kamerázást akár a szomszéd, már meglevő házak is kérhetnék, illetve elvárhatnák.
Miért ne kérné a szomszéd ház lakóközössége az új ház beruházójától, hogy folyamatos képrögzítés legyen?
Ha van folyamatos rögzítés, akkor bízhatnak benne, hogy a munka jobb lesz (hiszen megfigyelés alatt általában jobban teljesít az ember), ha pedig van valami gond, elég komoly segítség van a felderítésben.
Ha nincs kamerás rendszer, akkor könnyebb elsikálni a problémás ügyeket és ráfogni más szerkezeti hibára.
Ha van megfigyelés, akkor viszont gyorsan ki lehet deríteni (és lehet bizonyítani), hogy például nem volt megtámasztva rendesen a munkagödör, és ezért reped a szomszédos épület fala.
Ugye milyen érdekes problémákra tud megoldást nyújtani a technológia?
Lám, nem csak hidak esetén van értelme egy ilyen megfigyelésnek, egy kisebb társasház esetén is nagyon hasznos lehet.
RG Stúdió Kft.
Az internet térhódítása:
lKofmZ fvdiqhukmcws, [url=htt p://eqwhvjougfix.com/]eqwhvjou gfix[/url], [link=http://hktwc xzhxaxm.com/]hktwcxzhxax [...]